2018. november 23-án kezdetét veszi a 6. Európai HIV és Hepatitisz Tesztelés Hete, a #EuroTestWeek

Az Európai HIV és Hepatitis Tesztelés Hete rámutat arra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a HIV és a hepatitisz tesztelésére. A HIV és a vírusos hepatitisz tesztelések számának növelése Európában napjainkban is nehézségekbe ütközik. Az emberek többsége továbbra sem ismeri a HIV vagy hepatitisz státuszát, és túl sok esetben későn kerül sor a diagnózisra, ami:

  • magasabb halálozási arányhoz vezet,
  • megnöveli a fertőzés átadásának kockázatát
  • ill. a kezelési költségek is magasabbak, mint korai diagnózis esetén. 

Az Európai HIV és Hepatitisz Tesztelés Hetében – november 23-30. között – európai szervezetek és intézmények 1 héten keresztül azon dolgoznak, hogy felhívják a figyelmet a HIV és a hepatitisz tesztelések szükségességére, illetve hogy hangsúlyozzák a státusz megismerésének fontosságát. Korai diagnózis és a korai kezelésbe kerülés esetén a HIV-vel és/vagy Hepatitisz B-vel élő emberek hosszú és teljes életet élhetnek, a Hepatitisz C fertőzés pedig gyógyítható.

Sőt: a “PARTNER” és a “PARTNER 2” néven lefolytatott kutatások eredményei alapján egyértelműen kijelenthető, hogy hatásos gyógyszeres kezelés mellett a HIV-vel élő személy NEM FERTŐZ tovább. További információk: http://altalap.hu/nemfertoz/

A Tesztelés Hetét 2013-ban a HIV in Europe indította azért, hogy:

  • növelje az emberek tudatosságát a HIV és hepatitisz tesztelés fontosságával kapcsolatban,
  • jól informáltak legyenek személyes rizikóviselkedéseik tekintetében,
  • fokozzák a tesztelésekhez és tanácsadásokhoz való hozzáférést,
  • tudatosítsák a korai diagnózis és ezáltal a korai kezelésbe kerülés fontosságát,
  • illetve azért, hogy tájékoztatást adjanak a kezelési lehetőségekről.

Az Európai HIV és Hepatitisz Tesztelés Hetét idén 6. alkalommal rendezik meg. A kampányhét évről évre sikeresnek bizonyul abban, hogy a résztvevő szervezetek eddig még nem diagnosztizált HIV-vel és/vagy hepatitisszel élőket érnek el a kiemelt, többnyire rejtőzködő kockázati csoportok tagjai körében.

Az Alternatíva Alapítvány (Altalap) immár ötödik éve csatlakozik a Tesztelési Héthez. Szeretnénk, ha minél több ember tudomást szerezne a Tesztelési Hétről és igénybe venné az ingyenesen és anonim módon nyújtott szolgáltatásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük